Kozmetikusként dolgozom egy budapesti szépségszalonban. Imádom a munkám, mindig jókat beszélgetek a vendégekkel és igazán jó érzés, amikor valaki úgy keres meg időpontért, hogy ajánlottak. Van egy fiatal csajszi a vendégeim között, aki rendszeresen jár arckezelésre. Imádom a stílusát, nagyon vagány és szókimondó. Az az igazi, ami a szívén, az a száján típus. Mindig van valami elképesztő sztorija, amit hatalmas hévvel mesél, közben pedig annyira nevetünk, hogy szinte potyognak a könnyeim. A legutóbbi alkalommal sem volt unalmas a kis találkozónk.
Váratlan meglepetés
Betti gyakran tart baráti találkozókat a lakásában. Legutóbbit is egy nagyobb társaságra készült. Sütött, főzött és takarított a lakásban. A nagy lakás renoválás közben, kipakolta a hűtőt is és látta, hogy rengeteg ételmaradéka van. Ezeket gyorsan mind a WC-be dobta és folytatta a sürgés forgást. A vendégek fogadására minden készen állt. Meg is érkezetek is minden rendben ment, amikor egyszer csak azt vették észre, hogy a mosdóból folyik ki a víz. Betti gyorsan berontott és látta, hogy az egyik vendég áll a WC mellett, és teljesen megszeppenve nézi, hogy a WC eldugult és folyik ki a víz.
Ha a duguláselhárítás sos: vizgazfutesszerelo24.hu
Mivel a duguláselhárítás sos volt, azonnal hívták a vizgazfuteszerelo24.hu oldal szakembereit. Korábban az egyik barátnőjénél volt ilyen probléma és ők siettek a segítségére. Az amúgy több, mint 30 éves tapasztalattal rendelkező cég, nagyon ért a munkájához. Budapest és Pest megye egész területén elérhetőek, 0-24-es ügyeletben dolgoznak és akár 1 órán belül is ki tudnak érni a helyszínre. Bettinél se volt másképp, szinte fél óra sem telt el a telefonhívás és a kiérkezés között. A szakember gyorsan elhárította a problémát és a buli folytatódhatott tovább.
Kiderült, hogy azért történt meg a baj, mert Betti, rendszeresen a WC-be dobja az ételmaradékokat, ez pedig bizony könnyen duguláshoz vezethet. Az oldalról megtudtuk, hogy, mik azok, amiket semmiképpen nem szabad beledobni a WC-be, ha az ilyen kellemetlen szituációkat el szeretnénk kerülni. Szerintem az olyan nagyobb tömöttebb tárgyak, mint például a betét vagy tampon, mindenkinek egyértelmű volt, vagy akár a cement és építkezési hulladék, de se a hajt sem az állati szőrt nem tanácsod ide hullajtani.
Házi praktikák a duguláselhárításra
Egyébként, ez az oldal nem csak arra szolgál, hogy ha baj van, akkor kezd el tárcsázni az odabiggyesztett telefonszámot, hanem rendkívül informatív és nagyon sok érdekes és hasznos tanácsokkal látják el az látogatókat. Innen tudta meg Betti is, hogy mi a teendő, ha legközelebb dugulást, vagy ahhoz hasonló dolgot tapasztal. Elsőként érdemes, a WC pumpával próbálkozni, hátha sikerül lazítani rajta és magától lemegy a víz. Kiderült, hogy a lefolyótisztítókkal nem lehet sok mindenre menni ilyenkor, mivel a hideg vízben nem tudják rendeltetésszerűen kifejteni a hatásukat és akár még meg is köthetik a dugulást, ami aztán tényleg nagyon kellemetlen dolog tud lenni. A másik dolog, amivel rengeteget lehet mesterkedni, az a csőgörény, de azzal se érdemes nagyon neki esni a dugulásnak, mert könnyen beleszorulhat a WC-be, akkor pedig nincs mese, az egészet ki kell cserélni.
Tapasztalat és garancia
Duguláselhárításon kívül még vízszereléssel, fűtésszereléssel és gázszereléssel is foglalkoznak. Csak és kizárólag tanult szakemberekkel dolgoznak együtt. Így őket biztos nem fogja meglepetés érni, mint ahogy az a sok önjelölt ezermesternél előfordul. Attól sem kell tartani, hogy kontár munkát végeznek. 1, 2, de akár 5 éves garanciát is vállalnak a munkára, így ha ez idő alatt bármi baj lenne, akkor ők ingyen és bérmentve intézkednek. Az elkészült munkáról, minden esetben számlát állítanak ki, még pedig olyat, amit a biztosítók is elfogadnak.
Szerintem nem árt elmenteni ezt az oldalt, ki tudja mikor lesz szükség rá!