Nem túl régen teljesen kiakadtam azon, hogy a férjem mindig csak az autójával törődik. Azt tudni kell rólunk, hogy már több mint tíz éve élünk házasságban és többé-kevésbé viharmentesen tudunk meglenni egymás mellett. Habár néha rengeteget veszekszünk komolyabban sosem vesztünk még össze, legalább is nem volt olyan vitánk, amit nem tudtunk volna megbeszélni. És be kell, valljam, úgy érzem, hogy remek jó pasit varázsoltam belőle. Nehéz volt az út, és göröngyös, amin elindultunk, de így tíz év távlatából azt kell, hogy mondjam, elképesztően nagy a változás. Amikor összejöttünk, csak a foci meg a videó játékok voltak a prioritások, ellenben ma már eljutottunk oda, hogy akkor is kitakarít hetente, ha nem mondom neki. Fontos és nagy küzdelmek árán értem el, hogy kifordítva tegye a szennyesbe a ruháit, hogy a mosogatóba ne hagyja benne a szivacsot, vagy, hogy vigye le a szemetet, ha megtelik a szemetes. Egy dologra azonban még mindig nem sikerült megneveljem, az pedig az, hogy mi történik, hogy ha szépségcentrumba megyek. Mert igyekszem kéthetente eljárni, hogy megcsináltassam a frizurámat, hogy szép legyen a szemöldököm, és hogy töredezettség mentes legyen a körmöm, és persze mindig szép. De Ő sohasem veszi észre a változásokat, pedig elsősorban azért csinálom, hogy neki tetszek. Bezzeg, ha a kedves férjem elviszi az autóját valamilyen beavatkozásra, akkor azt nekem kapásból meg kell, dicsérjem.
Például a napokban is felkeresett egy autósboltot , ahol vett új szőnyegeket az ülések elé. Mondanom sem kell, hogy nem vettem észre, hiszen ugyan olyan színű és anyagú volt, mint előtte, de persze ő elvárta volna, hogy megdicsérjem érte milyen gyönyörű a kárpit. Én különben is rendkívül féltékeny vagyok az autósboltokra, hiszen a kocsira lassan többet költ, mint rám. Új rádió, új kormányvédő, új motorolaj és egyebek. Még szerencse, hogy az autónak nem lehet ékszereket vásárolni, mert az biztos, hogy a kocsi már gyémántba lenne borítva, miközben én alig mehetnék el egy sima gyantázásra. Mondtam is a lányoknak a szépségközpontban, hogy ez nem mehet így tovább, mert egyszerűen a férjem szerelmes az autójába, jobban, mint én. Azt mondták, hogy nem kell, aggódjak, mert minden férfi ilyen. Az ő férjeik is ugyan ezt csinálják. Nem számít, hogy egy autós kiegészítő mennyibe kerül, ha úgy gondolják, akkor megveszik, még akkor is, ha az éppen nem fér bele a családi kasszába. Bezzeg inkább foglalkoznának annyit a külsejükkel, mint az autóikkal. Hiszen nem elég, hogy mindenhol szőrösek, de a körmeik koszosak, a hajuk össze-vissza áll, a szakálluk rendezetlen és néha még büdösek is, pedig igazán vehetnének maguknak is illatosítót nem csak a kocsinak. De mindhiába. Úgy látszik nekünk az a sorsunk, hogy míg a szépségszalonban szenvedünk azért, hogy jól nézzünk ki, addig a férfiak autósboltba járnak, és a kocsijaikat kényeztetik. A csajokkal azon az állásponton vagyunk, hogy akár petíciót is indíthatnánk, hogy zárassák be ezeket a boltokat, hogy többet törődjenek velünk. Mivel erre azért elég kevés esély van, úgy véljük, hogy egy mozgalmat kell létrehozni, hogy átneveljük a pasijainkat arra, hogy a kocsi csak egy eszköz, ami arra van, hogy elszállítsanak minket A-ból B pontba, és maximum havonta egyszer mossák le. Sajnos egyre kilátástalanabb a harcunk, mert bármit csinálunk a kocsi mindig nyerő pozícióban van.